Time executed 0 seconds

A fűző egy olyan ruhadarab, mely már igen sok bonyodalmat és nézeteltérést generált különböző társadalmi korokban.  Egyfajta jelképeként a nők kihasználásának és elnyomásának számos társadalmi vitában szóba került, majd e ruhadarab mintegy eldobása az elnyomás alól való felszabadulás és a függetlenné válás jelképe lett. Tévhit vagy tény, ám mégis számos írásos emlék őrzi a fűző körül kialakult történeteket. Egyesek állították, mások tagadták az egészségre gyakorolt káros hatását.

Fűző

Fűző

“Égessétek el a fűzőket! Rakjatok máglyát a kegyetlen acélból, amely oly sok éven át uralkodott a testetek felett, és sóhajtsatok fel a megkönnyebbüléstől, mert biztosítlak benneteket, hogy eljött az emancipáció pillanata!” -olvashatjuk Elizabeth Stuart Helps írásában.

Talán sokan nem is tudják, hogy a fűző nem csak a nők ruhatárának részét képezték mindig. A férfiak szekrényében is rá lehetett bukkanni. Esetükben elsősorban a megfelelő tartást kívánta hangsúlyozni és elősegíteni, ám mint nem mellékes tény a férfias pocakot is kisebbnek mutatta vonzóbbá téve így viselőjét. A fűzők stílusa és szabása koronként is eltérést mutat, ahogyan a különböző alkalmakhoz is más és más darab illett.

Bizonyos esetekben a fűző összetartó, merevítő hatását a gyógyászat állítja szolgálatába. A merevítést és összetartást vagy „tömörítést” a fűzőben található hosszanti irányú merevítők szolgálják. Ezek anyaga mára többnyire flexibilis és rozsdamentes acél az egykori halcsont helyett. Bizonyos esetekben a fűző összetartó, merevítő hatását a gyógyászat állítja szolgálatába.

Változatos színek, formák, anyagok

Fűzők fajtái

Fűzők fajtái

Igen sok fajtája létezik a fűzőknek. Hosszuk alapján lehet derék, mell alatti, félmelles vagy akár mellet eltakaró fazon is. A ruházkodásban betöltött szerepük is rendkívül szerteágazó. Anyag és kialakítás kérdése, hogy csak fehérneműként vagy akár szimpla felsőruházatként esetleg a felső ruházat kiegészítőjeként viseljük. Újra népszerű az egykoron a kínzás eszközének tartott darab. Ám kialakítása valamint az anyaghasználatnak köszönhetően jelen formájában kellemes nőiességet hangsúlyozó viselet. Magában rejti a női idomok kihangsúlyozásának lehetőségét erősítve a szexualitást. Vonzó és érzéki hatást gyakorol a férfiakra. Azt is mondhatjuk, hogy a romantikus vagy akár az erotikus öltözködés elmaradhatatlan kelléke és kiegészítője.

Fűző jellegű viseletek

  • Míder: A fűzők megjelenése előtt is léteztek már míderek, melyeknek formázták erőteljesen az alakot, inkább hangsúlyozták a derekat. A míderekből fejlődtek ki a XIV.század táján az alakot erősen megváltoztatni hivatott fűzők.
  • Bustier: Jellemzően rugalmas anyagból készül, tulajdonképpen hosszított melltartó. Kialakításánál használnak merevítőket ám ez nem kötelező alkotója a ruhadarabnak.
  • Corsorette: Olyan alakformáló ruhadarab, mely hengeres kialakításának köszönhetően melltől csípőig egy darabként formálja a teste.
  • Girdle: Csípőszorító is egyben, mely mell alatti fűzőként is funkcionál. Szintén rugalmas anyagból készül.

A fűző kortalannak tűnik és hiába próbálták többször elégetni, megsemmisíteni, ma is feltűnést keltő viselet, mely kiemeli amit kell és takarja, melyre kevésbé vagyunk büszkék. A fűző remek viselet lehet egy randevú során, ha magunkra akarjuk vonzani a férfi tekinteteket!

Társkereső oldalak:

Kapcsolódó társkereső oldalak:

  1. Fehérnemű
  2. Divat, megjelenés
  3. 6 társkereső tipp nőknek
  4. Randihely

Cimkék: , , ,

Küldj hozzászólást

Time executed 0 seconds
Társkereső oldal betöltése 5.789 másodperc - 27 kérés