Egyén függő, ki hogyan dolgozza fel a szakítás és elválás időszakát. Tény azonban, hogy férfiak és nők között is jelentős különbségek figyelhetőek meg e téren.
Társkereső cikk kulcsszavai: ‘ válás ’
Van, hogy az adott pillanatban elszántnak és határozottnak tűnő lépésünk másnaptól vagy akár néhány óra elteltével is már pokollá változtatja életünket. Rövid idő alatt bejárjuk az érzelmi skála minden lépcsőfokát. Sírás, dühöngés, összeomlás, dac, kilátástalanság, elkeseredettség érzései váltogatják egymást.
Társkereső oldalak:
Hétfői bejelentésükben tették közzé nyilatkozatukat melyben az állt, hogy jelenleg útjaik elválnak egymástól. A bejelentésben melyet Schwarzenegger szóvivője tett közzé az állt, hogy a jövőben is mindketten szeretnék ellátni a négy gyermek felnevelésével kapcsolatos feladatokat annak ellenére, hogy útjaik elválnak.
Társkereső oldalak:
Úgy tudjuk, hogy a kapcsolatokban a hetedik év a kritikus és ezt az évet, ha túléli a kapcsolat, akkor már nagy eséllyel együtt maradnak a párok. Ezt a hetedik év tézist a sejtek megújulásával magyarázzák, hogy minden hétévente az emberi sejtek teljesen kicserélődnek. Ez egy biológiai magyarázata lenne a válságoknak, de lássuk be, hogy a párkapcsolatokra nagyobb hatással vannak a párkapcsolatra ható újabb és újabb kihívások, melyek a különböző életszakaszok során jelentkeznek. (tovább…)
Társkereső oldalak:
“A barátság nem más, mint testvéri viszony férfi és nő között. Két lélek közel jut egymáshoz, de nem olvad össze: akár két ujj egy kézen. Ez a barátság.” (Victor Hugo)
Létezik/létezhet barátság ellenkező neműek között? Gyakran látunk példát mindkettőre. Van ahol megmaradnak a barátság szintjén, van ahol továbblépnek és szerelem lesz belőle. És akad olyan eset is, ahol az egyik fél (jellemzően a férfi) többet gondol bele a kapcsolatba vagy tovább akar lépni a szerelem felé, de ettől a másik fél megrémül és megszakítja még a baráti kapcsolatot is. (tovább…)